Vannak mérkőzések, amelyek után mindig várok egy kicsit, hadd ülepedjen le az élmény, hadd tisztuljon a kép, és csak utána írok – ha lehet, tiszta fejjel.
MOL Tatabánya KC – Liqui Moly NEKA 36–29 (17–16)
A NEKA egy nagyon jó, sok futásra építő csapat lett, nem véletlen, hogy elöl vannak a tabellán. Fel is kellett kötni a gatyamadzagot, mert közel 50 percig ott lihegtek a nyakunkban. Aztán eljött a szokásos utolsó 10 perc… amikor megráztuk magunkat, és a végére magabiztos győzelem lett belőle.
Nilüfer Belediyespor – MOL Tatabánya KC 35–37 (18–20)
Ezt a visszavágót már nagyon vártuk – és közben féltettük is a csapatot. Sok a sérült, és mindehhez hozzájött a csapat és a szurkolók egyöntetű kiállása Josip Šarac mellett. Ez az együttérzés, ez az egység… ilyet talán csak egyszer éltem meg korábban, anno Veszprémben.
Közvetítés persze hivatalosan most sem volt, de egy szurkolótársunk, Varga Dénes, nem feledkezett meg az itthon maradókról – így láthattuk a mérkőzést.
Nem kezdtünk jól, a Nilüfer hamar meglépett öt góllal. Egy időkérés után viszont elkezdtük összeszedni magunkat, és a félidő végére már mi vezettünk. A második játékrész igazi adok‑kapok volt: hol ők, hol mi álltunk jobban. De a végén mi örülhettünk – nyertünk, továbbjutottunk, ott vagyunk az Európa‑kupa legjobb négy csapata között!
ETO University HT – MOL Tatabánya KC 24–25 (12–14)
Következő állomás: Győr. Jól kezdtünk, talán még frissek is voltunk, de ez hamar elfogyott. Hatalmas küzdelem alakult ki, nem mondom, hogy színvonalas volt: sok eladott labda, sok ki nem kényszerített hiba mindkét oldalon.
A végére viszont maradt a happy end – ráadásul egy nem mindennapi pillanattal.
Patric Lemos labdaszerzés után a saját hatosunkról dobta a győztes gólt. Ilyet nem mindennap lát az ember.
Az eredmények alakulásával szinte biztos, hogy a bajnokságban a 3. helyen végzünk.
És most jöjjön az, amiről igazán írni szerettem volna: ez a csapat.
Nem most kezdtem meccsre járni, sok mindent láttam már. Ami viszont most Tatabányán épül és alakul, arra tényleg nehéz szavakat találni. Szerintem ilyen csapatunk utoljára talán a 70‑es, 80‑as években volt.
A szó legszorosabb értelmében CSAPAT van. Megtörhetetlen. Egy mindenkiért, mindenki egyért szellemiség, amibe tényleg nem lehet belekötni. Persze mondják, hogy a sikerben könnyű osztozni – biztos van benne igazság. De nekünk ez a csapat tavaly ősz óta itt van.
Lehetnek kisebb kisiklások, de olyan egység van a pályán, hogy néha csak pislogok.
Nincs hiszti. Nincs veszekedés. Nincsenek klikkek.
Mindenki egy irányba húz – és közben jönnek az eredmények.
Nem szeretnék senkit kiemelni… de engedjétek meg, hogy mégis kivételt tegyek:
Sztraka Dani és Éles Beni.
Fiatalok, nagy kedvencek, nem félnek a felelősségtől – és még nagyon sok van bennük.
A bajnokság 3. helye szinte megvan, állunk még a Magyar Kupában és az Európa‑kupában is. A jövőre nézve bizony nagyon magasra került az a bizonyos léc.
👉 Szívgyógyszert beszerezni jövő hétre…
👉 És irány Győr 😊
💙 Hajrá Bányász!
💙 Hajrá Fiúk!