Akik szokták olvasni a bejegyzéseimet, tudják, hogy meccsek után nem írok azonnal. Először le kell tisztulnia bennem annak, amit láttam – tiszta fejjel sokkal könnyebb átlátni a történéseket. Pontosan ilyen volt a két Európa-kupa döntőnk is.
A hazai mérkőzésen végig az eredmény után szaladtunk. Az első félidő után sokan már temették a csapatot – nem voltunk jók, ezt el kell ismerni. Ugyanakkor az Ohrid egy nagyon erős ellenfél. Végül egy góllal kikaptunk úgy, hogy a vége előtt még vezettünk.
A visszavágón, közel 150 tatabányai szurkoló előtt, megpróbáltuk azt, ami sok csapatnak sem sikerült: legalább egy, de inkább két góllal nyerni idegenben. Nem mellesleg ez egy rendkívül fontos meccs volt a klubnak és a városnak is.
A kiutazásról már írtam korábban – mindenesetre meccs előtt mindenki nagyon kedves volt velünk. Aztán eljött az igazság pillanata, a harc a kupáért.
Az első félidő hatalmas csatát hozott. Ha kicsit pontosabbak vagyunk, akár előnnyel is mehettünk volna szünetre, de ismét egygólos hátrányban voltunk. Andó Arián viszont elképesztőt nyújtott – talán pályafutása legnagyobb védéseit láttuk tőle. Sokan írtuk már ősszel, mekkora tehetség, és most végre testileg-lelkileg is megmutatta, mire képes. Parádézott.
A második félidőben tovább nőtt a feszültség. Sajnos támadásban és védekezésben is sok volt a hiba, és így nem sikerülhetett – ezt a csatát elveszítettük.
De egy dolgot nagyon fontos kimondani:
rettentően büszkék vagyunk rátok. A szemünkben ti vagytok a győztesek.
Köszönjük ezt a szezont és ezt a fantasztikus utazást!
Jó pihenést nektek, töltődjetek fel a nyár során!
A távozóknak pedig sok sikert kívánunk a folytatáshoz – nem felejtünk titeket. Ha bárhol találkozunk a jövőben, tőlünk csak szeretetet kaptok.
Az „Egy szurkoló tollából” rovat erre a nyárra visszavonul. Ősszel újra találkozunk – én már nagyon várom!
Hajrá Bányász! Hajrá fiúk! 
