Itt vagyunk Európa

Egy szurkoló tollából

Nem mindig van igazam, de igyekszem 🙂

Vannak meccsek, amelyek után érdemes várni egy kicsit. Hagyni, hogy leülepedjenek az érzelmek, és tiszta fejjel megfogalmazni azt, amit valójában érzünk. Az Európa Kupában lejátszott két Izvidjac elleni mérkőzés pontosan ilyen volt.

Őszintén szólva: az idény elején erre kevesen számítottunk. Én sem. És talán pont ezért olyan különleges, amit ez a csapat ebben a szezonban ad nekünk.

RK Izvidjac Ljubuski – MOL Tatabánya KC 33–31
Idegenben kezdtük a párharcot, balkáni hangulatban, ami mindig extra tényező. Vezettünk is, de hamar látszott: nem lesz könnyű. Nem is volt. Kőkemény küzdelem, provokáló közönség, feszült pillanatok – de fejben ott voltunk. Nem engedtük, hogy kizökkentsenek. A kétgólos vereség abszolút bizakodásra adott okot, a végén pedig jöhetett a közös fotó és a teljesen megérdemelt Josip Šarac‑éltetés.

MOL Tatabánya KC – RK Izvidjac Ljubuski 37–34
A visszavágó előtt csak annyit mondtam: győzelem kell, de nem lesz egyszerű. Nem is volt az. Végig feszült, kemény, igazi kupameccs.
Volt olyan szakasz, amikor három mezőnyjátékossal maradtunk a pályán, és finoman szólva sem volt minden világos a játékvezetéssel kapcsolatban – de ebből is mi jöttünk ki erősebben.

Mindig akadt valaki, aki meglökte azt a bizonyos szekeret. Denis, Sztraka, Lemos vezérek voltak, de igazából mindenki harcolt. A városért, a csapatért, Josipért és önmagáért.

🔥 Az eredmény nem is lehetett más: győzelem, továbbjutás, döntő az Európa Kupában!

Köszönjük a csapatnak és a vezetésnek ezeket az élményeket. Nincs már sok hátra – ezt most már be kell húzni. Olyan magasra kerülhet a léc, amit nagyon nehéz lesz majd überelni 😊

📅 Szerdán Fradi‑meccs…
💊 szívgyógyszereket előkészíteni!

Hajrá Bányász! Hajrá Csapat! 💙🤍