Teller Judit írása

Boszniában jártunk 🚌🤾‍♂️🏞🕌🐅

2026.04.25-27

EHF Európa Kupa elődöntő, 1. mérkőzés

Szurkolócsapatunk szombat reggel kelt útra kisbuszokkal, hogy az Európa Kupa elődöntőjének első mérkőzésén a helyszínen buzdíthassuk a Srácokat a boszniai Ljubuški városában.

Lenyűgőző természeti környezetben vezetett az út, a késő esti órákban szállásunkra érkezve – Medugorje városába – bármelyik tengerparti üdülőhelyet megidéző hangulat fogadott bennünket, zenével, szuvenírboltokkal, éttermekkel.

Vacsora előtti városnéző sétánk alkalmával a forgatagban egy pacsi erejéig a Srácokkal is összefutottunk 🙌

Másnap a meccs este 8 órai kezdése lehetővé tette a környék felfedezését, jártunk Blagajban a szultán híres dervis kolostorában, illetve Mostarban ismerkedtünk a helyi nevezetességekkel, bazárokkal, a híres öreg hídról a vízbe ugró fiatalokkal 🤷‍♀️

Érdekes volt megtapasztalni az ország kulturális, vallási, nemzeti sokféleségét, illetve a természetben a KÉK összes létező árnyalatát 😇

Majd elérkezett a meccs ideje, ami Ljubuškiban, a helyi, nagyjából 4000 fős csarnokban került megrendezésre.

Közvetítésekből sejtettük mire számíthatunk teltházas balkáni szurkolás címén, de ezt a helyszínen megtapasztalni, hűűű…

Nagyjából összesen 60-70 fős lelkes Bányász táborunk igyekezett végig buzdítani a csapatunkat, a Srácok elmondása szerint hallottak minket, a helyszínen mi ezt egyáltalán nem így éreztük a hazai hangorkán és üvöltő zene mellett 😮

Kétgólos hátrányból várjuk a folytatást,

azonban igazából nem is számított, hogy milyen pokol volt végig a csarnokban, ki milyen mezt viselt, milyen nemzeti színű zászló volt a kezében, vagy éppen nyert-e a csapata vagy sem, csakis az volt a fontos, hogy Josip érezze, mindenki egy emberként mellette áll a gyógyulásában 🙏

Josip itt született Ljubuškiban, az Izvidacnál kezdte pályafutását, megható volt találkozni a testvérével, aki Josip mezében látogatott ki a meccsre, és nagy szeretettel fogadott minket.

Hétfőn hazafelé még tettünk egy rövid látogatást Szarajevóban, majd a késő esti órákban érkeztünk haza, ismét egy jókedvű, élménydús túra után.

Holnap visszavágó, mindenkire szükség van, hogy együtt elérjük a történelmi sikert, és bejussunk az EHF Európa Kupa döntőjébe 💪💙🤍🐯

Mindenki a csarnokba, Hajrá Bányász,

Hajrá Tigrisek 💪💪💪

Beszéljenek a képek a túráról 😊

A videó zenéjének forrása: MOL Tatabánya KC induló