Egy szurkoló tollából 😊
Nem egyszerű mostanában Bányász-szurkolónak lenni. Mi azonban, akik évek, sőt évtizedek óta járunk a csapat meccseire, már sok mindent megéltünk. Megedződtünk, nagy meglepetések talán már nem érhetnek minket… bár a Bányász mindig tud valami újat mutatni! 😏
A mérkőzéssel nem is szeretnék túl sokat foglalkozni. A csapat egyelőre maga alatt van, a Szigetszentmiklós ellen hazai pályán elért döntetlen pedig nyilván nem az az eredmény, amire vágytunk. Tóth Edi magára vállalta az utolsó másodpercek hibáját, és nagyjából ennyi.
Igen, tudom, nálunk, kis hazánkban nem éppen megszokott dolog, hogy valaki nyilvánosan vállalja a felelősséget. Edi megtette. Részemről akkor fátylat rá, és menjünk tovább!
De van valami, ami sokkal jobban zavar a pályán látottaknál: a szurkolói magatartás és az egyre méltatlanabb hozzászólások.
Kezdjük ott, hogy manapság valahogy nem olyan sikk kézilabdameccsre járni. Nem jön a nép, pedig szép a csarnok, és jó csapatunk van – na jó, most éppen nem úgy megy a játék, ahogyan szeretnénk. De hát pont ilyenkor lenne igazán szükség a szurkolókra!
Mert bizony, ha van hangulat, ha dübörög a lelátó, ha a játékos érzi, hogy mögötte állnak, abból ő is erőt meríthet. Egészen más úgy pályára lépni, hogy űzi-hajtja a csapatot a közönség, mint egy olyan csarnokban, ahol akár 1600 ember is összegyűlik, mégis síri csend honol.
Akinek nem inge, ne vegye magára! A többiek pedig pontosan tudják, miről beszélek. 😉
És akkor jöjjenek a hozzászólások…
Kritizálni lehet. Sőt, kell is! Nem kell mindent szépnek és jónak látni, nem kell minden vereségre vagy döntetlenre magyarázatot keresni. De nem mindegy, hogyan fogalmazzuk meg a véleményünket. A kulturált, építő kritika célba érhet, és bizony volt már rá példa, hogy igenis eredménye lett.
De a Tippmixezés, a bundázás és az ehhez hasonló vádaskodások már egészen más kategóriát jelentenek. Ha én lennék a klub helyében, bizony alaposan megfontolnám a jogi lépéseket is. Mégis mit képzelünk magunkról, amikor bizonyíték nélkül ilyen súlyos dolgokat állítunk?
Gondoljunk már bele egy pillanatra! Minden játékosnak van családja, szülei, gyerekei, párja. Nekik is olvasniuk kell azokat a kommenteket, amelyekben egyesek a sárba tiporják azt az embert, aki a pályán éppen annyit tudott kihozni magából, amennyire az adott napon képes volt. Aki próbálja végrehajtani az edzői utasításokat, küzd, hibázik, és olykor bizony nem úgy sikerülnek a dolgok, ahogyan szeretnénk.
Aki szerint a Bányászért csak akkor érdemes szurkolni, amikor minden megy, mint a karikacsapás, az talán nem érti igazán, mit jelent ehhez a klubhoz tartozni.
És akkor Tóth Edi!
Mennyivel lett rosszabb edző, mint a tavalyi szezonban, amikor kupadöntőkben szerepeltünk, és a bajnokságban a harmadik helyen végeztünk? Komolyan azt gondolja bárki, hogy egyik napról a másikra elfelejtette a szakmáját, vagy hirtelen már nem tudja, mit csinál?
Nem lehet, hogy mi magunk sem tudjuk helyén kezelni a jelenlegi helyzetet? Nem lehet, hogy türelmetlenek vagyunk, és túl gyorsan ítélkezünk?
Volt már a Bányász sokkal nehezebb helyzetben is! Láttunk már hullámvölgyeket, csalódásokat, és remélhetőleg még sok szép sikert is átélünk együtt. Egy szezon nem mindig alakul úgy, ahogyan eltervezzük, de ettől még nem kell mindent és mindenkit porig rombolni.
Na jó, befejezem, mert hajnalban indulunk Izlandra, addig pedig még akad bőven tennivaló. 🇮🇸
Nehéz leírni, de néha úgy érzem, nemcsak a csapat van hullámvölgyben, hanem a szurkolás kultúrája is. Pedig a Bányász nemcsak akkor a miénk, amikor győzünk. Akkor is a miénk, amikor fáj, amikor bosszankodunk, és amikor nehéz időszakot élünk át.
Most kell igazán megmutatnunk, mit jelent a Bányász-szív! ❤️💙
Gyerünk, srácok! Edi, fiúk, mutassátok meg, mi lakozik bennetek! Mi pedig ott leszünk veletek, mert a Bányászért nemcsak akkor dobog a szívünk, amikor könnyű szurkolni!
Hajrá Bányász! Hajrá, Fiúk! 💙🤍🔥